Van ez a faszkodós dolog, mint a szabályok , valamint azok hivatalos mérvadói a törvények.
Csomó esetben megdőlnek, és anélkül, hogy rosszat szeretnénk tenni, átmegyünk rajta..
Persze nem kell egyből rosszra gondolni, nem arra utalok most, hogy hú de megszegem a törvényeket, mert valószínűleg a legnagyobb áthágásom a BKV ellen született, ill 2 hónapig a Dkv ellen, bár azok gecik voltak , mert addig nem szállhattam fel a kurva buszra míg nem mutattam fel a jegyet..Meggondolta az ember kétszer is, mert óránként járt a busz,,ha -ha de tényleg.
Na ezek azok a dolgok, amik az ember egyetlen egy szem életét korlátok közé akarja szorítani, és ami arra kényszerít, hogy olyat tegyünk amit nem is akarunk.. Pedig az élet múlandó, és egyedi és megismételhetetlen..
S mint ilyen, át kell gondolni kétszer is az embernek minden egyes hülye lépését..
Na itt lettek elbaszva dolgok.
Pl...
Például az emberek iránt, vagy azon emberek iránt akik nem azok amiknek látszanak, vagy azok a buta kötelező dolgok, amelyek csak fájdalmat okoznak.
Szabály szerint ennek meg sem kellett volna történnie, és azt hiszem nekem itt sem kellene lennem.
Rossz helyen, rossz időben, és számomra másik világban élő emberek mellett mentek el, ill fecsérlődtek el az életemből órák, napok, és évek. Ja és kurvára mellément.
Erre megtörténik az, ami eddig még szinte soha..megvilágosodtam, és ráláttam arra, hogy tévedés volt. Iszonyatosan, szívet szaggatóan, és kibaszottul fájt a felismerés. Ritka esetek egyike azonban, hogy a lelki zuhanás, amely most tényleg egy feneketlen kútba taszított volna valaki képes volt arra, hogy ne hagyja, hogy megtörténjen.
Úgy rohant be az életembe, hogy észre se vettem, és mégis teljesen olyan a hatás mintha ezer éve ismerném.
Cakkumpunk
2012. március 17., szombat
.."Beolvadtál, nem ez voltál ,csak egy üres élet ,elveszett értékek ,szürke utakon jársz ,nem ez voltál..."
Vannak olyan átalakulások, és változások, amelyek újra ihletet tudnak adni, például arra, hogy a szart megosszam. Meg kell, mert ki akar jönni, és nem tudom van e értelme, egyszer talán kiderül.
Az örök szakítás a rockkal, tegnap kiderült, már nem csak szóban történt meg.
Azt hittem kurvára egyben vagyunk, én és a műfaj, és, hogy rohadtul fog fájni, és hiányozni, de a tegnapi napon rájöttem, nekem ezek között már semmi keresnivalóm sincsen.
Elvittem a drága rock and rollereimet ebbe az undorító műanyag világba, megjegyzem nem én akartam, de hamarabb szembesültek a közeggel, mint hittem volna.
Tehát van az a fogalom, hogy rockzenész. Valószínűleg vizuálisan megjelenik egy kép, a hosszú hajú majom, aki látszólag önmagát adja, és hirdeti az igét..A baj csak annyi vele, hogy hiteltelen, és hazug, ráadásul anyagias..De piszkosul...Nem azért vesz ő gitárt a kezébe baszki, hogy ne vágjanak hozzá pár százezres gázsit. Ugyanez a szitu abban az esetben is, ha a kutya nem kíváncsi rá, vagy maximum nem annyira, és még akkor is, ha olyan dalokkal oltogatja a közönségét, amelyet csupán feldolgozott, és saját szájíze szerint formált át "rockra"...
Én szerettem a rockereket, köztük nőttem fel, de tegnap a gyomrom is kifordult tőlük..
Szar helyzet, mert nem találom saját magam ki is vagyok valójában, mert szinte mióta az eszemet tudom rockernek hittem magam, de most már sértőnek érezném a jelzőt..
Vannak ezek a drága punk zenészek..Amióta csak találkoztam velük, egyre inkább érzem rajtuk azt a fajta akarást, amit én szoktam véghezvinni...Tehát nem állnak fel a színpadra, és utána hisztiznek valamiért ami nincsen, még akkor sem, ha tegnap rá kellett jönnöm, hogy ezek önmagukban nagyobb őrületet keltettek a színpadon, mint a nagy rockzenekar, akik hiába verik más faszával a csalánt, sokért teszik, és kibaszott hiteltelenül.Tök nagy rock and roll lehet az életük, még mindig ott zúztunk, amikor már hazaszáguldottak a helyszínről a gázsival.
Tudom már miért szerettem meg jobban ezt a zenekart, mint a hitvány rockzenészeket, kibaszott őszinték, még akkor is amikor szar van a palacsintában túró helyett. Egyet még tehetek azokért a rockerekért, akik velem együtt szívből szerették ezt az egészet, és keresik az igazat, és a megfoghatatlant..Meg fogom mutatni mindenkinek mire vagyunk képesek, és azt, hogy az igaz dalokat mi képviseljük, és azt a lelki megnyugvást, amit egy koncerttől vár az ember, csak ez a zene tudja kielégíteni maximálisan.
A lehetőség adott, éppen csak egy kis munka az, hogy mindenkihez el tudjon jutni, aki velem együtt elindul a változás útján, és szerintem sokan leszünk így..
A sok ostoba , akik legyintenek a szóra , hogy punk, és soha a büdös életben nem néztek még a dolgok háta mögé, még akkor is néha fellibbentem a függönyt a rockzene hazugságairól, és a sztárságról, ami mögött lófasz sincs.
Sosem kaptam még annyi erőt zenétől, mint amit a zenekarom olt belém egy egy koncerten, és még sosem mutatták meg nekem ennyire világosan azt, hogy mi az igazi rock and roll.
Anélkül ítélnek el valamit, hogy fogalmuk sincsen róla, aztán ha ez a sok műanyag buzerátor egy egy fesztiválon csak legyint majd arra, hogy "csak egy punk zenekar" játszik , akkor lesznek lezenélve a földre, a mi lelkünk eljár a pokolba egy egy koncerten, ők pedig zsebre tehetik a nem létező zenei tudásukat, és vagy eredetit tanulnak majd írni egyszer, vagy rájönnek, hogy jobb lesz ha többet nem mutatkoznak emberek előtt.
Még akkor sem, ha már egy ideje tényleg többször minősítenek punknak. Először csak nevettem rajta, de most már nem érdekel, csak az, hogy ez a fajta zenei érzés soha ne szűnjön meg létezni, és tényleg eljusson azokhoz, akik hasonlóan ugyanolyan sok jót fognak kapni tőle mint én.
Nagyon komoly lépéseket fogok tenni azért, hogy másnak is felnyíljon a szeme és szembesüljön a valósággal, amit amúgy szerintem mindannyian egyformán megélünk, csak keressük azt a kiskaput , amin ki tud jönni a sok szar, és jobban lesz a lelkivilágunk.
Az enyémet kivéve, mert azt hiszem elgázosodóban van a helyzet, csapkodnak az érzések elég durván, ilyen villámcsapásszerűen..pff
Az még oké, hogy ez a zene el tud vinni, olyan szintű szintekre, amelyre valóban csak ők képesek, na de basszus...
Nem voltam felkészülve a következő ökölcsapásra, amit nem arcba kaptam, hanem szív környékére...
Kezdem ettől kicsit feszélyezve érezni magam, mert nem várt viharokat okoz, és kezd néha fájni..
Most épp erre keresek valami megoldást, és szerintem belevadulok a tennivalókba hátha egyszer csak kiesik a fejemből..Az már más kérdés, hogy már egy csomószor megpróbáltam..
Ki kell üvölteni ezeket a szarokat és utána talán minden jobb lesz...
Ma kötelezőből valóban UTOLJÁRA még beszállok egy rövid munkába a rockerek közé, becsukott szemmel, és köpködve magamban, és holnaptól soha többet nem is beszélek róla....
2012. február 29., szerda
Fejléc nélkül - ez az amikor nem kell cím
Minden bejegyzés, egy kiénekelt gondolat szokott lenni, de ma nem találtam meg azt a dalszöveget, amelyik a legtalálóbban tudná kifejezni azt a sok értelmetlenséget ami kavarog a fejemben.
Egyszer valószínűleg értelmet nyer, de ma úgy találtam ismét összefogok a billentyűzettel, amelyik betűket írva zongorázza el, mi a probléma, s talán a megoldás a leírással együtt megszületik.
Néha olyan ez a blogírás, mint amikor elmegy az ember a lélekdokihoz -már aki szokott- aztán jól kipanaszkodja magát. Ha szerencséje van akkor kap egy-két jó tanácsot, ami segíteni fogja, de néha a gyógyír abban rejlik, ha elmondja, én meg akkor leszek jobban azt hiszem, ha leírom. Fizikailag meg tudsz hallgatni egy embert, de egy blog mindent elbír..Mégse jó ötlet...
Ezen a csodás téli tavaszi napon elég gyatra fejjel keltem fel..Rosszat álmodtam, ami csak azért volt rossz , mert túl jó volt.
Aztán amikor felkeltem ráébredtem, hogy hülyeség, valószínűsíthető, hogy az időjárás játszik az érzékekkel.
Tehát úgy jártam, mint az a szerencsétlen hideg évszak, amelyik még most is itt szenved, holott húzhatna a francba. Ettől még szolidárisan élek vele, mert szenvedek vele egy kicsit még, aztán ha végleg legyőzi a tavasz akkor néhány hónap erejéig eltűnik az életünkből. Hát ez van, azt hiszem csöbörből vödörbe.
Már el se hiszem azt, hogy nem az a dolgok rendje, hogy örökké olyan emberekkel veszem körbe magam, akiket képtelen vagyok kiismerni, és rájönni arra, hogy újra rossz lóra tettem.
Körülbelül az történt, hogy néhányan megálltunk egy kibaszott nagy szakadék előtt, és gondoltunk egy ideig ugorjunk vagy mégse. Aztán jöttek még páran, míg végül megfogtuk egymás kezét, és leugrottunk. Kisebb lett volna a koppanás a zuhanás után, ha nem lett volna egy két olyan ember, aki ugrás közben elrántotta a kezét, de sajnos a szakadék tetején még bátran állította, nem fog elrettenni. De leérve a szakadék minden megváltozott, kiderült, nem is kellett volna ilyen hülyeséget csinálni, de legalább akadt pár olyan ember, aki még a zuhanás után is ott maradt, sőt olyan is akadt, akivel a világ tetejéről is bátran le lehetne ugrani.
Viszont ha már így alakult, akkor bárhonnan le lehet ugrani, nincs olyan mély szakadék, és nincs olyan nagy fal, amely áttörhetetlen lenne.
Alapvető pozitív gondolkodásom 360 fokos fordulatot vesz szép lassan, a végén már olyan bizalmatlanná válok, amely nem hogy előre nem visz, csak rosszat hozhat.
A szenvedély , az a fajta amelyik a pokol hatalmas tüzét is képes meghazudtolni, ismét fellobbant. Van akinek a szíve nem csak úgy képes dobbanni hogy csak szimplán zakatol, és elég néha megolajozni. Az enyémhez sokszor alá kell gyújtani ahhoz, hogy normálisan tudjon működni.
Erre elkap, és olyan erővel lobbant be, hogy tisztára megkergülök tőle.
Történt ugyanis, hogy mielőtt odaálltam a szakadék elé, egy hatalmas batyuval megindultam egy új , és kicsit ismeretlen világ felé.
Lassan baktattam az úton, még hallottam, hogy az előző területről kiabálnak utánam, de igyekeztem nem meghallani, és csak előre sétálni.
Aztán amikor az új helyre megérkeztem, simán elmondható, hogy megülte a szívem és a lelkem. De most egy olyan zenétől kaptam lángra, amely emberfeletti erőt adott, az már egy más kérdés, hogy oldalról meg is ütött.
Csomó idő eltelt azóta, amikor utoljára jártam így. Megülte az egész elmémet, és csak erőszakkal lehetett lehalkítani. Azóta is óvatosan próbáltam átadni magam annak az érzésnek, hogy újra szívvel tudjak dolgozni azon amit igazából nagyon szerettem, de rossz emberekért tettem rossz időben.
Kicsit félve bár, de átléptem a saját határaimat, és ettől a hatalmas erőtől vezérelve most megállíthatatlannak érzem magam.
Egy új nap jött el , új lehetőségekkel, és valószínűsíthetően végre nem a levegőbe csináljuk a dolgokat.
Még sok mindenen múlik, hogy ez a hatalmas tűz meddig lesz képes dobogni, és az se mellékes, hogy mennyire fog ez fájni, pláne azért, mert már megint baszgat az a szemét kis ördög..
10 év alatt harmadszor esik meg ugyanaz az faszság, és lehet valami felsőbb erő szórakozik velem, de arról nem volt szó, hogy kétszer egymás után.
Szép lassan tele lesz vele a fejem, pedig nem ezt akartam, sőt ezt egyáltalán nem akartam.
Rohadtul útálom magam emiatt, és azt is, hogy képtelen vagyok irányítás alatt tartani az érzést, mert elég ránéznem, és soha többet nem tudok letagadni semmit. Rossz társasjátékot játszok az élettel, most ő vezet, ráadásul most húzatja velem a bónusz kártyát, és ha nincs velem a szerencsém, akkor a kártyán az lesz lépj vissza x számú mezőnyt.
Nem baj addig hagyom magam elvarázsolni, mert sok mindent úgysem tudok tenni ellene..Utána pedig én dobok, és amíg nem estem ki, addig nagy baj nem lehet.
:) :) :)
Egyszer valószínűleg értelmet nyer, de ma úgy találtam ismét összefogok a billentyűzettel, amelyik betűket írva zongorázza el, mi a probléma, s talán a megoldás a leírással együtt megszületik.
Néha olyan ez a blogírás, mint amikor elmegy az ember a lélekdokihoz -már aki szokott- aztán jól kipanaszkodja magát. Ha szerencséje van akkor kap egy-két jó tanácsot, ami segíteni fogja, de néha a gyógyír abban rejlik, ha elmondja, én meg akkor leszek jobban azt hiszem, ha leírom. Fizikailag meg tudsz hallgatni egy embert, de egy blog mindent elbír..Mégse jó ötlet...
Ezen a csodás téli tavaszi napon elég gyatra fejjel keltem fel..Rosszat álmodtam, ami csak azért volt rossz , mert túl jó volt.
Aztán amikor felkeltem ráébredtem, hogy hülyeség, valószínűsíthető, hogy az időjárás játszik az érzékekkel.
Tehát úgy jártam, mint az a szerencsétlen hideg évszak, amelyik még most is itt szenved, holott húzhatna a francba. Ettől még szolidárisan élek vele, mert szenvedek vele egy kicsit még, aztán ha végleg legyőzi a tavasz akkor néhány hónap erejéig eltűnik az életünkből. Hát ez van, azt hiszem csöbörből vödörbe.
Már el se hiszem azt, hogy nem az a dolgok rendje, hogy örökké olyan emberekkel veszem körbe magam, akiket képtelen vagyok kiismerni, és rájönni arra, hogy újra rossz lóra tettem.
Körülbelül az történt, hogy néhányan megálltunk egy kibaszott nagy szakadék előtt, és gondoltunk egy ideig ugorjunk vagy mégse. Aztán jöttek még páran, míg végül megfogtuk egymás kezét, és leugrottunk. Kisebb lett volna a koppanás a zuhanás után, ha nem lett volna egy két olyan ember, aki ugrás közben elrántotta a kezét, de sajnos a szakadék tetején még bátran állította, nem fog elrettenni. De leérve a szakadék minden megváltozott, kiderült, nem is kellett volna ilyen hülyeséget csinálni, de legalább akadt pár olyan ember, aki még a zuhanás után is ott maradt, sőt olyan is akadt, akivel a világ tetejéről is bátran le lehetne ugrani.
Viszont ha már így alakult, akkor bárhonnan le lehet ugrani, nincs olyan mély szakadék, és nincs olyan nagy fal, amely áttörhetetlen lenne.
Alapvető pozitív gondolkodásom 360 fokos fordulatot vesz szép lassan, a végén már olyan bizalmatlanná válok, amely nem hogy előre nem visz, csak rosszat hozhat.
A szenvedély , az a fajta amelyik a pokol hatalmas tüzét is képes meghazudtolni, ismét fellobbant. Van akinek a szíve nem csak úgy képes dobbanni hogy csak szimplán zakatol, és elég néha megolajozni. Az enyémhez sokszor alá kell gyújtani ahhoz, hogy normálisan tudjon működni.
Erre elkap, és olyan erővel lobbant be, hogy tisztára megkergülök tőle.
Történt ugyanis, hogy mielőtt odaálltam a szakadék elé, egy hatalmas batyuval megindultam egy új , és kicsit ismeretlen világ felé.
Lassan baktattam az úton, még hallottam, hogy az előző területről kiabálnak utánam, de igyekeztem nem meghallani, és csak előre sétálni.
Aztán amikor az új helyre megérkeztem, simán elmondható, hogy megülte a szívem és a lelkem. De most egy olyan zenétől kaptam lángra, amely emberfeletti erőt adott, az már egy más kérdés, hogy oldalról meg is ütött.
Csomó idő eltelt azóta, amikor utoljára jártam így. Megülte az egész elmémet, és csak erőszakkal lehetett lehalkítani. Azóta is óvatosan próbáltam átadni magam annak az érzésnek, hogy újra szívvel tudjak dolgozni azon amit igazából nagyon szerettem, de rossz emberekért tettem rossz időben.
Kicsit félve bár, de átléptem a saját határaimat, és ettől a hatalmas erőtől vezérelve most megállíthatatlannak érzem magam.
Egy új nap jött el , új lehetőségekkel, és valószínűsíthetően végre nem a levegőbe csináljuk a dolgokat.
Még sok mindenen múlik, hogy ez a hatalmas tűz meddig lesz képes dobogni, és az se mellékes, hogy mennyire fog ez fájni, pláne azért, mert már megint baszgat az a szemét kis ördög..
10 év alatt harmadszor esik meg ugyanaz az faszság, és lehet valami felsőbb erő szórakozik velem, de arról nem volt szó, hogy kétszer egymás után.
Szép lassan tele lesz vele a fejem, pedig nem ezt akartam, sőt ezt egyáltalán nem akartam.
Rohadtul útálom magam emiatt, és azt is, hogy képtelen vagyok irányítás alatt tartani az érzést, mert elég ránéznem, és soha többet nem tudok letagadni semmit. Rossz társasjátékot játszok az élettel, most ő vezet, ráadásul most húzatja velem a bónusz kártyát, és ha nincs velem a szerencsém, akkor a kártyán az lesz lépj vissza x számú mezőnyt.
Nem baj addig hagyom magam elvarázsolni, mert sok mindent úgysem tudok tenni ellene..Utána pedig én dobok, és amíg nem estem ki, addig nagy baj nem lehet.
:) :) :)
2012. február 20., hétfő
..." A föld meg csak forog tovább, az élet csak pörög tovább, én a dalomat játszom egy életen át.."
Rájöttem egy csomó dologra:) Például a napokban arra, hogy első blogbejegyzésem egy igazi nyivákolás volt, és ha valaki nem lepődött meg rajta az már kész csoda.. Mint a hülye vénasszonyok, akik századszor mesélik el ugyanaz a sztorit..Pedig kár a múlton rágódni.
Most pedig mesélni fogok. Az én mesém, amely valóban igazi, és megélt, ettől még kérdőjellel ér véget. Nem tudom azt írni, hogy egyszer volt, hol nem volt, mert nem egyszer hanem nemrégiben történt..Aha fejben játszódott le. Megváltozott, átalakult, már azt sem tudom ki vagyok..Itt a vége , fuss el véle?? Francokat.
Se hétfejű sárkány, sem csodatevő szegény legény, és még gyilok sincs a mesémben. Csak a valóság....
A szőke királyfi, meg már rég ellovagolt, a hülye lován, és még mindig küzd, bár nem mesebeli rémekkel, hanem szerintem saját magával, kár, hogy nincs olyan hosszú az ő meséje, hogy valaha megnyerje a saját csatáját..Csórikám.
Néha alkoholmámortól fűtve azon gondolkodom, nem élek e véletlenül több dimenzióban is, századszor is megélve a sok szart, és tré dolgot, amik csak megkeserítik az amúgy sem stabil lelkivilágomat.
Miután kiderült, és világossá vált számomra, hogy lázadó énem a vad zenére szomjazó szívemet nem csak a rock tudja kielégíteni, nyakamba sújtott a drága "csodatevő" egy igazi papagáj embert. Nem csak több színben pompázott, de értelmetlen mondatokat ismételgetett, amiről komolyan nem is értette, hogy miről beszél. Nyíltan kaptam meg milyen hülye vagyok, hogy nem értek dolgokat. Aztán egy idő után szöget ütött fejemben az a gondolat, hogy " ez a műsor már egy kicsit régi, unlak, unlak baby,," Okozott egy két álmatlan éjszakát de nem érdekes, meglepően hamar tettem túl magam rajta..
Belecsöppentem az új világomba, ahol most már tiszta szívvel kiélhetem lázadásom egészét.
Akárhogy is nézzük tavaszodik Bár a természet még nem öltözött fel erre, ezen nemes ünnepre, de egész lényem érzi, hogy hamarosan vége a rohadt didergésnek, és örömtelibb napok köszöntenek ránk. Csak a tél még lázadó énjét élve, rúg egyet-kettőt belénk.
Remélni szépet és jót, akár az álmodozáson felül is, elég gyakran megesik velem. De ez most más. Új zenék kerültek a kedves memóriakártyámra, és a gitár sírása átalakult, igazi pörgős, és jókedvű dalok töltötték meg, amelyekre öröm a tánc, és a szar mindennapok.
Más ütemekre dobban meg a szívem, és ad ihletet nem csak az íráshoz, -amely azért mindenféle körülmények között annyira kell, mint a víz és a levegő- hanem a teendők tekintetében is.
Ilyen az amikor egy lélek átöltözik. Ledobja régi önmagát, és nem csak látszólag ölt új formát, hanem teljesen kézzel foghatóan. Csak itt a régi gönc, nem a szennyesbe kerül, hanem a képzeletbeli kukába, ami olyan mintha egy összetört űrhajó roncsának egy darabja céltalanul kering az űrben, és talán a büdös életben nem jut el sehova..
Emberek, és dalok, képek és egyéb rossz és kellemetlen emlékkel egy egész bőröndnyi ilyen szar került bele, ne szennyezze tovább bensőm egyetlen részét se. Bűzlött már akkor is mikor megtörtént, csak fújtuk rá a kenceficét, és színeztük, hazudtuk milyen szép és jó, közben meg rothadó kamu volt minden. Egy baszott nagy színes lufi, amin már a felfújás előtt már volt egy kicsi lyuk, csak nem akartuk észrevenni, hát most kurva nagyot durrant, és elszállt a francba. Én meg mint egy kis hülye gyerek sirattam , és néztem utána.. De ez sem tartott örökké, mint ahogy sajnos van egy pár ilyen dolog az életben. Akárhogy is pörgetem fejben a gondolatokat, az élet tényleg nagyon rövid ahhoz, hogy mérlegelni kelljen azt, mit szabad megtenni, és mi az amit nem.. Nem volna jó érzés a halál pillanatát majd ilyen buta gondolatokkal elrondítani, hogy mi lett volna ha..kezdetű mondatokkal kell majd vesződni.
Ilyen az a csaj, aki azt gondolta, erre csak akkor képes, ha így végzi, de közben láttam egyet s mást, amely meggyőzött arról, hogy nem feltétlenül a hova tartozás fogja meghatározni ezt.
Betegség ez a fajta "szekta" amelynek istenét én szabtam meg- saját magamnak-, de leesett a saját keresztjéről, és beleesett a porba. Koszosan meg már nem fest túl emberfelettinek, és a glóriájának fénye is fakulóra vette a formát.
Aztán itt ez a másik marhaság, ami az anyagiasságról szól, meg arról kinek hogy megy a sora. S amikor a legfontosabb emberi érzéseket, vacak fém de főleg papír cafatok váltják fel, amit valami barom pénznek nevezett el, és döntötte el, hogy az emberiség valami hülye gombja lenne, ami kurva komolyan irányít. Fogta és térdre kényszerítette azokat az embereket is, akikről azt hittem, hogy ugyanúgy éreznek mint én. Akiknek fontos a szabadság, a lázadás, a buli..Érdemes ennek élni, mert én jól érzem magam így, de az én "istenem" úgy gondolta megéli azt a szar ember titulust, amit dalaiban fikáz. Nem értem ezt az egészet..
Mikor pedig azt gondoltam, már nincs olyan aki úgy érez mint én, akkor megtaláltam ezt a sok kedves és tündéri punk zenészt, és rájöttem, nem én vagyok hülye, és mégsem kell orvoshoz fordulni azért, mert már kezdtem azt hinni a hiba bennem van.. Akkor ütött meg a bumm, és döbbentem rá, mégis érdemes tovább küzdeni és hajtani, a bizonyos gombból, meg csak annyi legyen, hogy sokszor tudjunk kattintani valami piás pult előtt.
Az összes tudományomat, a sok régi szar emlékkel a kukába kívántam, amikor elkezdtem játszani a gondolattal, hogy csupán a stílushoz kell fejleszteni, és tökéletes működésbe kezd.
De hogy ne csak a lélek kapjon újra levegőt, a dobogó szív is lázadásba kezdett, és akarva akaratlan össze vissza kezdett dobogni egészen váratlanul. Szívritmuszavar, vagy nem tudom mi, de ehhez sem ártana valami láthatatlan, és nem kardiológiai értelemben vett pacemaker.
Napok alatt bekattant, és valami gáz van vele, nem tudom a tavasz hatására, vagy egész egyszerűen, velem együtt változott azzá, amivé most alakulok.
Tök homályosan de fogalmam sincs mihez kezdjek ezzel is, de szerencsére van elég teendő ahhoz, hogy félre tudjam rakni ezt az érzést , még akkor is amikor a sok idegszálon kijön a kisördög, és kivételesen faszságokat súg a fülembe. Hiába mondtam neki, hogy álljon le és húzzon vissza a pokolba, majd szóljon akkor, amikor a kocsmában azon filózok, hogy letoljak e egy újabb pohár rövidet. De nem hagy a marha..Vártam kicsit, hátha a jobb oldalamra száll egy kicsi angyal, és komoly vihart kavarva egymásnak esnek. De hiába. Lehet szegény a kukába került, és nem talál vissza. Pedig a rosszabbik énem , ami egyébként nem is olyan rossz, maximum örökké nemet mond a kötelező dolgokra, és amikről azt mondaná egy szentfazék, hogy ne, arra bólogat ezerrel. Nem tudom úgy érzem teljesen átvette az irányítást, és ebben a tekintetben egyelőre kevés vagyok ahhoz, hogy legyőzzem. Maximum annyit tudok tenni a kis ördöggel, hogy hessegetem, hessegetem, megpróbálok úgy tenni, mintha nem hallanám amit súg a fülembe..De bökdös a gyökér vasvillájával is folyamatosan, nehogy képes legyek arra, hogy ne figyeljek rá oda. Nincs para , mosolygok rajta én is, míg nem szakad bele a szívem, addig nem lesz gond. Én mindig igyekszem boldog lenni, elérni amit szeretnék, és segíteni azoknak akik megérdemlik, és magasra emelni azt, ami méltatlanul van alul.
Ilyen törött gondolatszilánkok vésik az agyamat, és szurkálják össze vissza, talán nem is volna szabad leírni ezeket a dolgokat, mert tök gáz, hogy elzenél itt közben egy-két dal, és éppen átfut egy kósza pillanat erejéig, hogy kielemezzem a mondanivalót, de nem tudok, mert totál blokkolva van az agyam.
A blokkolt agy, meg szívritmuszavarral, elég durva kis párosítás, csak legyen, aki bevállalja az újraélesztés részt.:) Mondhatnám tüske került az érzelmeimbe, vagy szöget ütött a fejemben a gondolat, mindkettő elég brutális munkában tompítja az érzékeket.
Nem baj, tavasz van, vagy lesz nemsokára, ráadásul egy hatalmas buli szaga terjeng a levegőben, amelyre nem is kell már sokat várni.
Átszellemülünk, és beintünk az égieknek, akik kitalálták az alvást, ugyanis péntek délutántól egészen vasárnap hajnalig megy a zúzda, és alakul át a munkahelyem punk klubbá. Aztán ha a vér alkohol szintem úgy dönt, hogy végre elnyomja a hülyeséget a fejemben, akkor talán még vasárnap sem jövök haza, hanem világgá megyek. Úgy érzem az őszinteség azon fokára jutottam el, ahol már én is csak azzal nyugtázom az általam leírtakat, hogy "juj". Vagy Istenem megint milyen hülye vagyok..Persze a fent lakó öregtől várhatom az útmutatást, meg a meg nem hallgatott imáimra kapott néma válaszok, amelyek minden bizonnyal megvoltak, csak én nem hallottam, mert túl halknak bizonyult.Bizony a " Csodatevő megint folyton lazsál" és nem érdeklik az én kis semmitmondó nyüstöléseim. Tuttira valami felhőcskére támaszkodva pöfékel, és rajtunk röhög ilyenkor..Ilyen az amikor nincs mobilkapcsolat, és csak találgatjuk, épp a saját kéréseimet hallgatja, vagy valami amerikai putriban osztogatja az észt, és a tehetségét mások segítségére pazarolja.
Pedig kiskoromban, hogy bebifláztatták velem az írásait, aztán végül szemen köp, nem fer tőle. Pedig a bibliában szereplő "szent emberekkel" tartotta a kapcsolatot, és segített nekik itt ott. Én megelégednék azzal, ha hébe hóba legalább utat mutatna, melyik irányba lesz a jobb, vagy ha már tényleg hülye kis kövekre van írva a sorsunk, akár bevezetőt tarthatna egy egy fejezetből, hogy mégis sejtsük lesz e a végén happy end, vagy a saját életem a legkeményebb thriller. Mert még ez is simán benne van a pakliban.
Azért őszintén remélem lesz még pár fasza pillanat , és talán lesz még néhány álom, amit sikerül elérni, és megélni. Ha mégsem ez van számomra megírva, akkor is azon fogok dolgozni, még ez ellen is lázadok, és bebizonyítom, hogy nem minden van úgy ahogy az öreg eltervezte, egy két helyen tutti áthúzom a számítását.
Ráadásul még ma elkezdem, és ma délután az éterben a zenei paletta velem együtt átalakul, és az őszinte, és igaz rock and roll veszi át a szerepet. Én pedig azon fogok dolgozni, hogy ezt az érzést, más is megélje, és ugyanolyan szeretettel viseltessen a műfajért, a punkért, és az abban zenélőkért, hogy minél többen legyünk.
Ugye milyen jó kis mese volt, mára itt a vége, de mielőtt elfutná véle, teljesen hangerő a lejátszókon, és:
Punk's not Dead
Most pedig mesélni fogok. Az én mesém, amely valóban igazi, és megélt, ettől még kérdőjellel ér véget. Nem tudom azt írni, hogy egyszer volt, hol nem volt, mert nem egyszer hanem nemrégiben történt..Aha fejben játszódott le. Megváltozott, átalakult, már azt sem tudom ki vagyok..Itt a vége , fuss el véle?? Francokat.
Se hétfejű sárkány, sem csodatevő szegény legény, és még gyilok sincs a mesémben. Csak a valóság....
A szőke királyfi, meg már rég ellovagolt, a hülye lován, és még mindig küzd, bár nem mesebeli rémekkel, hanem szerintem saját magával, kár, hogy nincs olyan hosszú az ő meséje, hogy valaha megnyerje a saját csatáját..Csórikám.
Néha alkoholmámortól fűtve azon gondolkodom, nem élek e véletlenül több dimenzióban is, századszor is megélve a sok szart, és tré dolgot, amik csak megkeserítik az amúgy sem stabil lelkivilágomat.
Miután kiderült, és világossá vált számomra, hogy lázadó énem a vad zenére szomjazó szívemet nem csak a rock tudja kielégíteni, nyakamba sújtott a drága "csodatevő" egy igazi papagáj embert. Nem csak több színben pompázott, de értelmetlen mondatokat ismételgetett, amiről komolyan nem is értette, hogy miről beszél. Nyíltan kaptam meg milyen hülye vagyok, hogy nem értek dolgokat. Aztán egy idő után szöget ütött fejemben az a gondolat, hogy " ez a műsor már egy kicsit régi, unlak, unlak baby,," Okozott egy két álmatlan éjszakát de nem érdekes, meglepően hamar tettem túl magam rajta..
Belecsöppentem az új világomba, ahol most már tiszta szívvel kiélhetem lázadásom egészét.
Akárhogy is nézzük tavaszodik Bár a természet még nem öltözött fel erre, ezen nemes ünnepre, de egész lényem érzi, hogy hamarosan vége a rohadt didergésnek, és örömtelibb napok köszöntenek ránk. Csak a tél még lázadó énjét élve, rúg egyet-kettőt belénk.
Remélni szépet és jót, akár az álmodozáson felül is, elég gyakran megesik velem. De ez most más. Új zenék kerültek a kedves memóriakártyámra, és a gitár sírása átalakult, igazi pörgős, és jókedvű dalok töltötték meg, amelyekre öröm a tánc, és a szar mindennapok.
Más ütemekre dobban meg a szívem, és ad ihletet nem csak az íráshoz, -amely azért mindenféle körülmények között annyira kell, mint a víz és a levegő- hanem a teendők tekintetében is.
Ilyen az amikor egy lélek átöltözik. Ledobja régi önmagát, és nem csak látszólag ölt új formát, hanem teljesen kézzel foghatóan. Csak itt a régi gönc, nem a szennyesbe kerül, hanem a képzeletbeli kukába, ami olyan mintha egy összetört űrhajó roncsának egy darabja céltalanul kering az űrben, és talán a büdös életben nem jut el sehova..
Emberek, és dalok, képek és egyéb rossz és kellemetlen emlékkel egy egész bőröndnyi ilyen szar került bele, ne szennyezze tovább bensőm egyetlen részét se. Bűzlött már akkor is mikor megtörtént, csak fújtuk rá a kenceficét, és színeztük, hazudtuk milyen szép és jó, közben meg rothadó kamu volt minden. Egy baszott nagy színes lufi, amin már a felfújás előtt már volt egy kicsi lyuk, csak nem akartuk észrevenni, hát most kurva nagyot durrant, és elszállt a francba. Én meg mint egy kis hülye gyerek sirattam , és néztem utána.. De ez sem tartott örökké, mint ahogy sajnos van egy pár ilyen dolog az életben. Akárhogy is pörgetem fejben a gondolatokat, az élet tényleg nagyon rövid ahhoz, hogy mérlegelni kelljen azt, mit szabad megtenni, és mi az amit nem.. Nem volna jó érzés a halál pillanatát majd ilyen buta gondolatokkal elrondítani, hogy mi lett volna ha..kezdetű mondatokkal kell majd vesződni.
Ilyen az a csaj, aki azt gondolta, erre csak akkor képes, ha így végzi, de közben láttam egyet s mást, amely meggyőzött arról, hogy nem feltétlenül a hova tartozás fogja meghatározni ezt.
Betegség ez a fajta "szekta" amelynek istenét én szabtam meg- saját magamnak-, de leesett a saját keresztjéről, és beleesett a porba. Koszosan meg már nem fest túl emberfelettinek, és a glóriájának fénye is fakulóra vette a formát.
Aztán itt ez a másik marhaság, ami az anyagiasságról szól, meg arról kinek hogy megy a sora. S amikor a legfontosabb emberi érzéseket, vacak fém de főleg papír cafatok váltják fel, amit valami barom pénznek nevezett el, és döntötte el, hogy az emberiség valami hülye gombja lenne, ami kurva komolyan irányít. Fogta és térdre kényszerítette azokat az embereket is, akikről azt hittem, hogy ugyanúgy éreznek mint én. Akiknek fontos a szabadság, a lázadás, a buli..Érdemes ennek élni, mert én jól érzem magam így, de az én "istenem" úgy gondolta megéli azt a szar ember titulust, amit dalaiban fikáz. Nem értem ezt az egészet..
Mikor pedig azt gondoltam, már nincs olyan aki úgy érez mint én, akkor megtaláltam ezt a sok kedves és tündéri punk zenészt, és rájöttem, nem én vagyok hülye, és mégsem kell orvoshoz fordulni azért, mert már kezdtem azt hinni a hiba bennem van.. Akkor ütött meg a bumm, és döbbentem rá, mégis érdemes tovább küzdeni és hajtani, a bizonyos gombból, meg csak annyi legyen, hogy sokszor tudjunk kattintani valami piás pult előtt.
Az összes tudományomat, a sok régi szar emlékkel a kukába kívántam, amikor elkezdtem játszani a gondolattal, hogy csupán a stílushoz kell fejleszteni, és tökéletes működésbe kezd.
De hogy ne csak a lélek kapjon újra levegőt, a dobogó szív is lázadásba kezdett, és akarva akaratlan össze vissza kezdett dobogni egészen váratlanul. Szívritmuszavar, vagy nem tudom mi, de ehhez sem ártana valami láthatatlan, és nem kardiológiai értelemben vett pacemaker.
Napok alatt bekattant, és valami gáz van vele, nem tudom a tavasz hatására, vagy egész egyszerűen, velem együtt változott azzá, amivé most alakulok.
Tök homályosan de fogalmam sincs mihez kezdjek ezzel is, de szerencsére van elég teendő ahhoz, hogy félre tudjam rakni ezt az érzést , még akkor is amikor a sok idegszálon kijön a kisördög, és kivételesen faszságokat súg a fülembe. Hiába mondtam neki, hogy álljon le és húzzon vissza a pokolba, majd szóljon akkor, amikor a kocsmában azon filózok, hogy letoljak e egy újabb pohár rövidet. De nem hagy a marha..Vártam kicsit, hátha a jobb oldalamra száll egy kicsi angyal, és komoly vihart kavarva egymásnak esnek. De hiába. Lehet szegény a kukába került, és nem talál vissza. Pedig a rosszabbik énem , ami egyébként nem is olyan rossz, maximum örökké nemet mond a kötelező dolgokra, és amikről azt mondaná egy szentfazék, hogy ne, arra bólogat ezerrel. Nem tudom úgy érzem teljesen átvette az irányítást, és ebben a tekintetben egyelőre kevés vagyok ahhoz, hogy legyőzzem. Maximum annyit tudok tenni a kis ördöggel, hogy hessegetem, hessegetem, megpróbálok úgy tenni, mintha nem hallanám amit súg a fülembe..De bökdös a gyökér vasvillájával is folyamatosan, nehogy képes legyek arra, hogy ne figyeljek rá oda. Nincs para , mosolygok rajta én is, míg nem szakad bele a szívem, addig nem lesz gond. Én mindig igyekszem boldog lenni, elérni amit szeretnék, és segíteni azoknak akik megérdemlik, és magasra emelni azt, ami méltatlanul van alul.
Ilyen törött gondolatszilánkok vésik az agyamat, és szurkálják össze vissza, talán nem is volna szabad leírni ezeket a dolgokat, mert tök gáz, hogy elzenél itt közben egy-két dal, és éppen átfut egy kósza pillanat erejéig, hogy kielemezzem a mondanivalót, de nem tudok, mert totál blokkolva van az agyam.
A blokkolt agy, meg szívritmuszavarral, elég durva kis párosítás, csak legyen, aki bevállalja az újraélesztés részt.:) Mondhatnám tüske került az érzelmeimbe, vagy szöget ütött a fejemben a gondolat, mindkettő elég brutális munkában tompítja az érzékeket.
Nem baj, tavasz van, vagy lesz nemsokára, ráadásul egy hatalmas buli szaga terjeng a levegőben, amelyre nem is kell már sokat várni.
Átszellemülünk, és beintünk az égieknek, akik kitalálták az alvást, ugyanis péntek délutántól egészen vasárnap hajnalig megy a zúzda, és alakul át a munkahelyem punk klubbá. Aztán ha a vér alkohol szintem úgy dönt, hogy végre elnyomja a hülyeséget a fejemben, akkor talán még vasárnap sem jövök haza, hanem világgá megyek. Úgy érzem az őszinteség azon fokára jutottam el, ahol már én is csak azzal nyugtázom az általam leírtakat, hogy "juj". Vagy Istenem megint milyen hülye vagyok..Persze a fent lakó öregtől várhatom az útmutatást, meg a meg nem hallgatott imáimra kapott néma válaszok, amelyek minden bizonnyal megvoltak, csak én nem hallottam, mert túl halknak bizonyult.Bizony a " Csodatevő megint folyton lazsál" és nem érdeklik az én kis semmitmondó nyüstöléseim. Tuttira valami felhőcskére támaszkodva pöfékel, és rajtunk röhög ilyenkor..Ilyen az amikor nincs mobilkapcsolat, és csak találgatjuk, épp a saját kéréseimet hallgatja, vagy valami amerikai putriban osztogatja az észt, és a tehetségét mások segítségére pazarolja.
Pedig kiskoromban, hogy bebifláztatták velem az írásait, aztán végül szemen köp, nem fer tőle. Pedig a bibliában szereplő "szent emberekkel" tartotta a kapcsolatot, és segített nekik itt ott. Én megelégednék azzal, ha hébe hóba legalább utat mutatna, melyik irányba lesz a jobb, vagy ha már tényleg hülye kis kövekre van írva a sorsunk, akár bevezetőt tarthatna egy egy fejezetből, hogy mégis sejtsük lesz e a végén happy end, vagy a saját életem a legkeményebb thriller. Mert még ez is simán benne van a pakliban.
Azért őszintén remélem lesz még pár fasza pillanat , és talán lesz még néhány álom, amit sikerül elérni, és megélni. Ha mégsem ez van számomra megírva, akkor is azon fogok dolgozni, még ez ellen is lázadok, és bebizonyítom, hogy nem minden van úgy ahogy az öreg eltervezte, egy két helyen tutti áthúzom a számítását.
Ráadásul még ma elkezdem, és ma délután az éterben a zenei paletta velem együtt átalakul, és az őszinte, és igaz rock and roll veszi át a szerepet. Én pedig azon fogok dolgozni, hogy ezt az érzést, más is megélje, és ugyanolyan szeretettel viseltessen a műfajért, a punkért, és az abban zenélőkért, hogy minél többen legyünk.
Ugye milyen jó kis mese volt, mára itt a vége, de mielőtt elfutná véle, teljesen hangerő a lejátszókon, és:
Punk's not Dead
2012. január 28., szombat
"Elvitt az élet de már tisztul a kép.." "..felállok megint újra tudom, mert mellettem álltok nem lehet bajom.."
Van mesélni valóm, mindig akad, de más az a fajta ihlet, amely örömből fakad, és más az, amikor betelik a pohár és meg akarsz osztani dolgokat másokkal..
A körülöttem lévő embereknek minden bizonnyal már a hócipőjük lehet tele a siralmaimmal, mégis egy író aki mindenről tud írni, talán megkönnyebbül, ha végre kiadhatja magából a rosszat is.
Öreglány vagyok, még a rockereken belül is, épp annyi idősen fogtam bele ebbe a blogba, mint a mesében, amit Bibliának hívnak , abban pedig Jézus, aki épp ennyi idősen halt meg. Ebben mondjuk nem szívesen követném, de hasonlóképpen történnek velem is dolgok. Minél többet adok magamból , szeretet alapján annál több bajuk van velem az embereknek. Ez a világ nem működik logikusan. Jézust keresztre feszítették, én pedig megőrülök, néha azt sem bánnám ha vége lenne ennek az egésznek, de nem szoktam ilyen könnyen feladni dolgokat.
Az eleje valahol húsz éve indult, lehet körbeírni miért rocker lettem, rockzenét hallgattam, a vad rocker lányok életét éltem.. Hatalmas Eddás voltam, meg Pokolgép, Ossian ilyesmi zenéket hallgattam, tudtam anyukám nem szereti. El is kobozta a kazettáimat, én meg állandóan újramásoltattam...Lázadtam , szökni akartam, minden amit el lehet képzelni.
Kaptam jó néhány verést az elszökött koncertek miatt, és azért mert nem váltam azzá, aminek szerettek volna látni. A rossz ,hirtelen döntéseim tőrbe csaltak elég rendesen, az életem egy másik pályára fordult.
Nehéz mindennapok kiölték belőlem azt, hogy továbbra is éljem a SZABAD életemet tovább.
Csalódtam rohadt nagyot, az én kedvenceimben..megfogadtam soha többet nem hallgatok rockzenét, akik után mentem mind áttértek valami teljesen más irányba. Amúgy is fájt minden, már nem akartam, hogy érdekeljen..Elhittem, hogy tudok én rendes már nem lány hanem asszony lenni, két pici gyerekkel, egy alkoholista férjjel, aki ütött vert, nesze rocker csaj szabad lettél, inkább maradtál volna otthon.
Van egy olyan, szerintem minden ember életében, hogy nagy Ő...Csodás hónapok után elvesztettem, amelybe már tényleg majdnem megőrültem.
Elvette az életemet, elvette a színeket, és a levegőt, körülbelül csak a nagy szürkeségre emlékszem, és arra a fájdalomra, amely utána évekig gyötört.
Aztán jött a bumm, az a csodás magyar rock énekes, szőke hajjal, a dalaiban kiírt gondolataival, és minden megváltozott.
A szürke köd véget ért, az oxigén is újra átjárt, és egyre inkább azzá lettem, aki mindig is szerettem volna lenni. Féltem attól, hogy egyszer majd úgy járok, mint annak idején, de hittem, hogy ez az ember sosem lesz más. Ő mindig ilyen tökéletes lesz, és ő nem indul el más irányba, és ez a zenekar, az überelhetetlen hatalmas kedvenc.
Volt is évekig, amíg egyszer csak egy véletlen folytán rájöttem nekem ez kevés. Az kevés, hogy csak koncertekre járok, az is kevés, hogy néha autogramokat kérek. Tanult újságíró lévén a sportírást felváltotta a rockzenei dolgok megírása, és született egy álom. Hamar beteljesült, legnagyobb kedvencemmel , életem első interjúja már nem csak megírt változat lett, hanem már rádiós műsorvezetőként faggathattam őt. Az ember kapzsi, mindig többet akar...De nem úgy..Nem a második nagy Ő ként tekintettem rá, hanem arra az emberre, aki miatt újra élhettem a rockerség minden percét, immár boldogan, határok nélkül, akinek a dalai mindig velem voltak, és már nem akartam messze érezni, ezért feltetováltattam a kezemre az arcképét, nyolc helyre ..
Akartam neki adni valamit én is, ha már neki annyi mindent köszönhetek, mint ember, mint rocker. Ezért elkezdtem írni egy rajongói könyvet. Először azt hittem, nem leszek képes arra, hogy végigírjam.
Sok év telt el, és nyakig merültem a rockzenei világba. Összehozott a sors a rock nagyjaival, gyerekkori kedvenceimmel, és olyan zenekarokkal, akiket többre tartottam jóval, mint amennyit érnek.
Menedzser voltam, pályázatíró voltam, szervező voltam, cikkíró, és műsorvezető, és minden ilyesmi. Sok célt elértem, sokat tudtam segíteni, és soha nem kaptam vissza semmit.
Rengeteg munka éjszakába nyúlóan, turnék a végtelenségig, pénztelenség, érdektelenség, és a káosz. Mindig csak azt kérdeztem miért csinálom, miért nem fejezem már be, mikor tanulok már ebből.
De én lázadok és folytatom, majd én megmutatom a műfajnak stb. Persze a vége az lett körülbelül, mint a mondásban "sokat akar a szarka nem bírja a farka". Csalódtam végül sorra, egymás után, hopp és kopp.. A legnagyobbak közé sorolt zenekar, akikre 38 ember volt kíváncsi, és a végén én lettem a szar ember, és nem pofonnak éreztem, hanem egy hatalmas rúgásnak, azt ami ebből kerekedett.
Akit lerúgnak vagy feláll, vagy nem, de én bírom, még nem szenvedtem eleget. Tegyünk a rockért, mentsük meg a 30-40 nézőszámú koncerteket, a fotelrockereket állítsuk fel, vigyük őket a klubokba fesztiválokra ha-ha.
A sok mellékes duma, hagynám a fenébe ezt az egészet , de itt ez a híres énekes, meg ez a hülye könyv. Több év alatt be is fejeztem. Át is költöztem a fővárosból az ő városukba négy gyerekkel meg egy férjjel, ami épp 220 km-re van. A város szép, de nem fogad be a, zenekar embere nem áll velem szóba. Hm, ennek megint nem lesz jó vége, megkörnyékezem a nagy kedvencet...Elolvassa, tetszik neki kiadhatom király..
Jön a kiadó, akik hatalmas arcok, AC DC rajongói könyvet adtak ki legutóbb, simán mehet, fizetek érte, hogy kiadják, de megteszik, és ráadásul nem kötnek bele abba, amit leírtam.
Kezdjünk neki a munkálatoknak de hogyan. Borítóterv, promószöveg, és elindulok valamerre, egy fotóshoz, aki már olyan sok zenekari fotót megcsinált, talán van neki olyan, és megígértem a zenekarnak, hogy kéz a kézben minden részletet megbeszélünk. A zenekar megbízottja, akinek problémája van, eldönti a borítót, rábólint a szövegre. Aztán itt egy tüske, ott egy tüske, nem akarja, hogy a zenekar nevét használjam. Örömest kihagynám, átírom kiszedem az egészből a nevüket, csak csináljuk, de ez sem tetszik neki.
Sok a szurka, ezért arra fanyalodom, hogy imádott énekesemnek írok egy sms-t aki aranyosan fel is hív másnap, és közli minden oké, félreértettem dolgokat talán.
Hetek telnek el, szó van itt egy könyvbemutatóról is, ahova az összes említett felet meghívom, és a fő tárgy kivételével mindenki szívesen eleget tenne a meghívásnak. De időpont nélkül nehéz a dolog várok a Nagy zenekarra...Mondjon valamit. Megbízottól ilyesmi válaszokat kapok:
Nem én vagyok a fontos , és ha nem én lennék az író már rég letiltották volna ezt a könyv dolgot, mert kinek kell ez a fölösleges energia. Még két elektronikus levél, majd beleunva, azt írom, hagyjuk a fenébe. Megjelenik a könyv, nem kell bemutató, ne égessük magunkat azzal, hogy akiről szól a könyv nem jön el , az összes többi meg igen, neki lesz ciki.
Két héttel a megjelenés előtt a hetekkel ezelőtt leokézott szöveggel elkészül a borítóterv..De kiderül nem jó mégse a szöveg, nem baj fanatikus vagyok, hülyét tudok csinálni magamból , újratervezés...
De már betelt a pohár. Lassan szeretett kedvenceimet gyűlölöm meg, pedig csak egy rajongói könyvet írtam, amit a zenekar megbízottja ellenségesnek tart, a köszönet helyett meg fenyeget, és cseszeget.
S a végén a pont ELÉG VOLT. Mikor ezt közlöm, akkor én vagyok a türelmetlen, és sértegetek mindenkit ja bocs nem akartam.
Évekig maradtam ezen az úton, vallottam, sőt hirdettem, hogy ez a zenekar, képesek rockzenekar maradni, és sosem csalódok bennük. De tévedtem, és ez most jobban fáj, mint valaha.
Az évekig tartó munkámat, az álmomat a zenekar megbízottja húzza át, és vagy elhiszem , hogy a zenekar nevében teszi mindezt, vagy megkeresem imádott zenészeimet, és megkérdezem tőlük, de ez épp annyira jól is elsülhet mint rosszul.
A csodás könyv pedig nem mondanám hogy újraíródott, inkább hozzáíródott egy új fejezet, amely nem csak a könyvben nyílt meg hanem az életemben is.
Az utolsó fejezet a punkokról, és a punkzenészekről szól, tabu nélkül elmesélve a legapróbb részletet is, olyannyira, hogy név szerint kiírtam azt amit ki kellett.
Én szóltam, és kísérletet tettem arra, hogy a fő szereplő zenészek megismerjék az átírást, de nem voltak kíváncsiak rá. Már meg sem lepődöm ezen. Ezért a fejezet megjelenik, hamarosan a könyvvel együtt, és mindennek a harcnak vége, és ez a fejezet az életemben azzal vált aktívvá, hogy szép lassan a rockerekkel és a rockzenészekkel feladtam mindennemű kapcsolataimat. Most szabadabbnak érzem magam, és nem tartani attól, ki mivel akar lehúzni, hülyére venni.
A rockzenészek közül sajnos sokkal többre tartják magukat, mint a zenei képességük, ellenben súlyos gázsikért hajlandóak csak színpadra állni, még akkor is, ha a kutya sem kíváncsi rájuk.
Meggyőzött a punk zenészek hozzáállása a fellépésekhez, akik nem pénzcentrikusságból játszanak, hanem a zene és a mozgalom előrelendítéséért.
Életemben először kaptam meg azt a szót, hogy köszönöm sikeres pályázatért, és fenti punkzenészektől, és egyszer az életemben örültem annak, hogy segíthettem.
Persze nem mellékes a különbség a rajongók, és a koncertre járók felé nyújtott hozzáállás sem, főleg az az emlék jut eszembe, amikor pár éve közel 3000 ft-os belépővel, egy neves metál zenekar felállt a színpadra, és bután mosolygott a tömeg felé, akik miattuk álltak ott, a zenekar nem olcsó pólóiban, extrém jegyárért tele volt velük a sportcsarnok, és odasúgta a másik gitárosnak, hogy a sok barom mi a faszt csinál itt. Tényleg mekkora seggfejek voltak, és sajnos erről csak a háttér tud, meg azok a zenészek akik ott álltak a színpadon.
Ezt a beszélgetést speciel az egyik ismerősöm hallotta, akinek addig az egyik legkedvesebb zenekara volt, és mindig védelmébe vette őket. Több stikliről is tudok, de kit foglakoztat ez? Engem is csak addig vonzott a háttérmunka amíg belekerültem, szinte az összes kedvencet meg tudtam útálni, miután kiderült milyen emberek valójában.
Már annyi pofára esést megéltem a rock csodás világán belül, hogy úgy érzem többet nehezen viselnék el.
Adni akartam NEKIK valamit, aminek más nagy zenészek Lemmy Kilmister stb értékeltek, segítettek, engem ugyanezért lassan megköveznek.
Gondolkodtam, még hozzá azon, hogy egy zenekar, miért tart el maga mellett egy ilyen embert. A kommunikációs munkáját már biztosan nem úgy végzi ahogy kell, mert ezt már annyiszor de annyiszor bebizonyította. Például, mikor ezzel a nagyon elfoglalt énekessel nekem kellett lebeszélnem az interjút, mert napokig kinyomkodta a telót mikor hívtam, és a rádióban meg beígértem a hallgatóimnak...Gáz..
Okos enged szamár szenved, én meg nagyon sokat szenvedtem.
Az álom félig teljesült, örülhetek ennek, másfelől pedig vannak új álmaim..Egy szép este eldöntöttem kiszállok a rockzenei életből. Nem akarom én ezt komolyan, nem lehetek ennyire hülye, hogy tovább kínozzam magam.
A szöveg közepén olvasható csalódásból, nem a rockerek, és nem a rockzenészek állítottak talpra. Maximum azért hívtak fel, hogy mi a helyzet a pályázattal, mennyit nyertek, mikor kapják már meg a pénzt, ja és ha már ott vagyok a nagy rock városban, nem tudnék e segíteni, hogy az ország legismertebb zenekara előtt léphessenek fel..Nem is tudom, már nem szívesen veszem fel a telefont..Maximum annak, és azoknak az embereknek akik a költözésem előtt csak éppen hogy bevillantak az életembe..
Nem tudom, jöhetnek e nevek, ezért körbeírom..
Az egyik méltán egyre népszerűbb punk zenekar dobosa, aki mellesleg szervező is, és aki partner volt, egy punk buli leszervezéséhez, és ami várakozáson túl is órási volt. Mindezek után a vidéki szar életben sem mellőzött felhívni, és miután visszatértem partner volt egy punkzenei rádióműsorhoz, és egyébként is sokat köszönhetek neki.
A másik ilyen ember aki a címben szereplő dalszöveg írója, és előadója, aki életben egy elképesztő szerény, és jófej figura, de ahogy színpadra lép, szó szerint megvadul, és zenekara kis hazánkon belül sokkal nagyobb mint azt gondolhatnák a rockzenei életben élők.
Rengeteg köszönet azoknak a punkoknak, zenészeknek akik kitartottak mellettem, és olyan szeretet kaptam tőlük, amiket egy rockzenésztől sem.
Ezért azt hiszem leteszem a lázadás ezen kardját, átadom azoknak, akik szívesen szenvednek tovább, én pedig továbblépek.
Meg fogom mutatni mire vagyok képes, még akkor is ha nem az én eddig megszokott zenei világomban kell megtennem, és azt a szeretetet amit most kapok ennek a műfajnak az előrébb jutásához fogom felhasználni. Így már nem lesz nehéz felállni a földről, bár ez a seb mindig fájni fog, de azt hiszem, ez majdani kedvenceimnek is egyszer így fog fájni.
Köszönöm a sok hazug rockzenésznek azt, hogy megélhettem ezeket a taslikat, mert ettől váltam ilyen emberré, amilyenné most tettek. Remélem egyszer átgondolják azt, hogy a rock mint stílus a név kötelez elv alapján kiokádja magából az oda nem illő szereplőket, és azokat a híres rockernek álcázó pénzéhes zenészeket, akik valóban "bort isznak, és vizet prédikálnak" . Amikor a dalszövegeikben olyan dolgot fogalmaznak meg, amikről halvány fogalmuk sincsen, és nem is gondolják komolyan, félrevezetve ezzel azokat embereket, rajongókat, akik még hisznek a rockzenében, akiket még éltet a stílus, és akik még hisznek benne.
Ők akik soha semmilyen "örökzöld " dalt nem adtak a világnak, és mégis azt hiszik,hogy ők a sztárok, pedig csak színészek, akik ezt a csodás műfajt felhasználva gázolnak át embereken, senkit és semmit nem kímélve saját érdekükben.
Ettől még én is hiszek abban hogy a rock örök és elpusztíthatatlan, és jönnek még őszinte hősök akiknek a kedvéért újra el tudom hinni azt, hogy érdemes volt rockernek lenni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)