Minden bejegyzés, egy kiénekelt gondolat szokott lenni, de ma nem találtam meg azt a dalszöveget, amelyik a legtalálóbban tudná kifejezni azt a sok értelmetlenséget ami kavarog a fejemben.
Egyszer valószínűleg értelmet nyer, de ma úgy találtam ismét összefogok a billentyűzettel, amelyik betűket írva zongorázza el, mi a probléma, s talán a megoldás a leírással együtt megszületik.
Néha olyan ez a blogírás, mint amikor elmegy az ember a lélekdokihoz -már aki szokott- aztán jól kipanaszkodja magát. Ha szerencséje van akkor kap egy-két jó tanácsot, ami segíteni fogja, de néha a gyógyír abban rejlik, ha elmondja, én meg akkor leszek jobban azt hiszem, ha leírom. Fizikailag meg tudsz hallgatni egy embert, de egy blog mindent elbír..Mégse jó ötlet...
Ezen a csodás téli tavaszi napon elég gyatra fejjel keltem fel..Rosszat álmodtam, ami csak azért volt rossz , mert túl jó volt.
Aztán amikor felkeltem ráébredtem, hogy hülyeség, valószínűsíthető, hogy az időjárás játszik az érzékekkel.
Tehát úgy jártam, mint az a szerencsétlen hideg évszak, amelyik még most is itt szenved, holott húzhatna a francba. Ettől még szolidárisan élek vele, mert szenvedek vele egy kicsit még, aztán ha végleg legyőzi a tavasz akkor néhány hónap erejéig eltűnik az életünkből. Hát ez van, azt hiszem csöbörből vödörbe.
Már el se hiszem azt, hogy nem az a dolgok rendje, hogy örökké olyan emberekkel veszem körbe magam, akiket képtelen vagyok kiismerni, és rájönni arra, hogy újra rossz lóra tettem.
Körülbelül az történt, hogy néhányan megálltunk egy kibaszott nagy szakadék előtt, és gondoltunk egy ideig ugorjunk vagy mégse. Aztán jöttek még páran, míg végül megfogtuk egymás kezét, és leugrottunk. Kisebb lett volna a koppanás a zuhanás után, ha nem lett volna egy két olyan ember, aki ugrás közben elrántotta a kezét, de sajnos a szakadék tetején még bátran állította, nem fog elrettenni. De leérve a szakadék minden megváltozott, kiderült, nem is kellett volna ilyen hülyeséget csinálni, de legalább akadt pár olyan ember, aki még a zuhanás után is ott maradt, sőt olyan is akadt, akivel a világ tetejéről is bátran le lehetne ugrani.
Viszont ha már így alakult, akkor bárhonnan le lehet ugrani, nincs olyan mély szakadék, és nincs olyan nagy fal, amely áttörhetetlen lenne.
Alapvető pozitív gondolkodásom 360 fokos fordulatot vesz szép lassan, a végén már olyan bizalmatlanná válok, amely nem hogy előre nem visz, csak rosszat hozhat.
A szenvedély , az a fajta amelyik a pokol hatalmas tüzét is képes meghazudtolni, ismét fellobbant. Van akinek a szíve nem csak úgy képes dobbanni hogy csak szimplán zakatol, és elég néha megolajozni. Az enyémhez sokszor alá kell gyújtani ahhoz, hogy normálisan tudjon működni.
Erre elkap, és olyan erővel lobbant be, hogy tisztára megkergülök tőle.
Történt ugyanis, hogy mielőtt odaálltam a szakadék elé, egy hatalmas batyuval megindultam egy új , és kicsit ismeretlen világ felé.
Lassan baktattam az úton, még hallottam, hogy az előző területről kiabálnak utánam, de igyekeztem nem meghallani, és csak előre sétálni.
Aztán amikor az új helyre megérkeztem, simán elmondható, hogy megülte a szívem és a lelkem. De most egy olyan zenétől kaptam lángra, amely emberfeletti erőt adott, az már egy más kérdés, hogy oldalról meg is ütött.
Csomó idő eltelt azóta, amikor utoljára jártam így. Megülte az egész elmémet, és csak erőszakkal lehetett lehalkítani. Azóta is óvatosan próbáltam átadni magam annak az érzésnek, hogy újra szívvel tudjak dolgozni azon amit igazából nagyon szerettem, de rossz emberekért tettem rossz időben.
Kicsit félve bár, de átléptem a saját határaimat, és ettől a hatalmas erőtől vezérelve most megállíthatatlannak érzem magam.
Egy új nap jött el , új lehetőségekkel, és valószínűsíthetően végre nem a levegőbe csináljuk a dolgokat.
Még sok mindenen múlik, hogy ez a hatalmas tűz meddig lesz képes dobogni, és az se mellékes, hogy mennyire fog ez fájni, pláne azért, mert már megint baszgat az a szemét kis ördög..
10 év alatt harmadszor esik meg ugyanaz az faszság, és lehet valami felsőbb erő szórakozik velem, de arról nem volt szó, hogy kétszer egymás után.
Szép lassan tele lesz vele a fejem, pedig nem ezt akartam, sőt ezt egyáltalán nem akartam.
Rohadtul útálom magam emiatt, és azt is, hogy képtelen vagyok irányítás alatt tartani az érzést, mert elég ránéznem, és soha többet nem tudok letagadni semmit. Rossz társasjátékot játszok az élettel, most ő vezet, ráadásul most húzatja velem a bónusz kártyát, és ha nincs velem a szerencsém, akkor a kártyán az lesz lépj vissza x számú mezőnyt.
Nem baj addig hagyom magam elvarázsolni, mert sok mindent úgysem tudok tenni ellene..Utána pedig én dobok, és amíg nem estem ki, addig nagy baj nem lehet.
:) :) :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése